Tim McGee a Fehérvár Enthroners védőfal edzője!

Az offense falak után a defense falak is kiváló kezekbe kerülnek: Tim McGee meghosszabbította szerződését a Koronázókkal

Tim már jó ideje a fehérváriak kötelékébe tartozik, azt azonban csak kevesen tudják játékosként a NCAA Div I Minnesota Golden Gophers és a Memphis Tigers csapatait is megjárta, és óriási pechjére csupán az emlékezetes 2011-es NFL lockout miatt nem tudta magát a legmagasabb szinten is megmutatni. Már a lockout évében Németországba igazolt, de játékosként megjárta Lengyelországot, Brazíliát és Japánt is. Székesfehérvárra 2018-ban került, ahol 3 szezont játékosként húzott le, defense fal edzőként pedig második szezonjára készül a közben a magyar válogatott faledzőjeként is debütáló kiváló szakember.

„2018 óta tartozom az Enthronershez, akik lehetővé tette számomra, hogy játékosból edzővé váljak.  Életem egyik legnagyobb élménye Magyarországon élni, az ország a szó szoros értelmében a második hazám lett.  Az itteni emberek nagyon segítőkészek és kedvesek.  A város imádni fogja, hogy most professzionális futballt láthat a városban. A csapat növekedése elképesztő volt az elmúlt 5 évben. Európa egyik legjobb létesítménye áll a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk következő célunkra, az European League of Football-ra. Hiszem hogy versenyképesek leszünk az ELF-ben is. Itt van az egyik legjobb szurkolótábor, és az évek óta érezzük magunk mögött a Város támogatását is.

Most rajtunk a sor hogy megmutassuk Európának: igenis versenyképes és jól szervezett klubja vagyunk a kontinensnek!”

Isten hozott újra nálunk Tim! Go Enthroners! FEAR the E! 

///

After the OL, the defensive line players are also in excellent hands: Tim McGee has extended his contract with the Enthroners!

Tim has been part of the team of Fehérvár for a long time, but is a little known fact that as a player, he also played for the NCAA Div I Minnesota Golden Gophers and Memphis Tigers teams, and to his big misfortune he could not show himself at the highest level because of the 2011 NFL lockout.

 Already in the year of that lockout he transferred to Germany, but also played in  Poland, Brazil and Japan as a player.  He came to Székesfehérvár Hungary in 2018, where he spent 3 seasons as player and now he is preparing for his second season as a defensive wall coach.

„Since 2018 the organization has allowed me to transition from a player to a Coach. Living in Hungary has been one of the best experiences in my Life. Hungary has literally become my second home. The people here are very helpful and inviting. The city will love the fact that we now have professional football. The team’s growth has been tremendous in the past 5 years.  We have one of the best facilities in Europe to prepare for our next objective the ELF. We will be very competitive within the league. We have some of the best fans in Europe and the support of one of the best cities in the country. It is time to show the rest of Europe that we are one of the best most competitive well managed organizations on the continent.”

Welcome back Tim! Go Enthroners! FEAR the E!

Oszd meg

Facebook
Twitter

További hírek

Nincs több bejegyzés

Webshop fancy cím

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit
tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.