Line Backer-ünk (#58) írásos beszámolója.

Le akarom törölni azt az önelégült vigyort arról az arcról...

Fekszem a földön és az arcom a porban. Kaptam, megint lenyomtak. Nagyobb, ügyesebb és erősebb is a srác. Nem! Én nem adom fel! Ezt nem tehetem..., hiszen egyszerűen így születtem, harcos és küzdő szellemet kaptam a sorstól ajándékba… és így harmadszor is odaállok.

Fekszem a földön és az arcom a porban. Déja vu?! Igazából már nem fáj ez, csak a szívnek. Csillagokat látok, de csak a dühtől. Ez nem lehet igaz! Most kell egy kis önuralom, ezt nem lehet begőzölve csinálni. Lassítok…aztán ráharapok az imént a földre leejtett fogvédőre, serceg a fogaim között a homok. Mit mondjak elég szar érzés. Utálom. A Fekete földtől és a zőld fűtől festett az alkarom, a mezem fehérsége már jó rég a múlté. Már nem is emlékszem milyen volt.

Jöhet a negyedik… most rágós falat leszek a Farkasnak! A nagy zaj ellenére úgy érzem mintha csönd lenne.  Csak a saját fújtatásomat hallom, ahogy azt idegesen fújom ki az orromon.

Csatt!

Állva maradok, arcom a fényben. Megfogtam! Eufória. Akik az elöbb a nevemet kiabálták, most a vállamat veregetik. Másik két ember pattan a helyünkre a küzdőkockába. A Farkas hozzámlép és megdícsér: "- Jól fogtál."

Igen, az edzésen vagyok. Körülöttem a csapat többi tagja, posztjának megfelelően tréningezik. Igyekszünk. Mindeki csupa mocsok, senkinek nincs olyan ruhája ,ami ne lenne elszakadva. Mindenki megtépve, rongyosan. Kékek és zöldek vagyunk, van aki vérzik. Nem nagyon mondjuk, de tudjuk, mindenkinek fáj már valamilye. És... igen... ehhez öntelt képpel vigyorog mindenki.

Lehet ezt nem élvezni?

(Dombos Tibor)